A talaj jelenlegi tulajdonságai a kőzetből talajjá válás, majd a talajfejlődés során fellépő, a talajképző folyamatok által meghatározott fizikai, kémiai és mikrobiológiai folyamatok hatására alakulnak ki. A talajok fejlődésében, vagyis a genetikaira szintekre tagolódásban szerepet játszó legfontosabb talajképződési folyamatok a következők:
Mállás
A Föld felszínére került kőzetek különböző átalakulásokon mennek át, melyeket együttesen mállásnak nevezünk. Az átalakulást előidéző energiák, valamint az átalakulás jellege szerint megkülönböztetünk fizikai mállást -vagy aprózódást -, valamint kémiai mállást. Az aprózódás a kőzet tömörségét, valamint a szemcsék nagyságát változtatja meg, a kémiai mállás már kémiai és ásványtani átalakulásokkal jár, az elemek átcsoportosulását idézi elő. A mállás harmadik csoportja a biológiai mállás, amelynek folyamán szintén kémiai és fizikai változások mennek végbe, de ezt a zöld növények vagy a mikroszervezetek élettevékenysége szabja meg.A mállás során a kőzetből származó elsődleges ásványok átalakulása másodlagos ásványokká, valamint a már kialakult másodlagos ásványok tovább bomlása és szintézise határozza meg a talajok ásványi összetételét, és ezáltal befolyásol számos fizikai, kémiai tulajdonságot, úgy mint a termékenységet és a környezeti tompító képességet.
Humuszosodás
A humuszosodás folyamatában alakul ki a talajra jellemző szervesanyag, a humusz. Előzménye a talajra jutó szervesanyag átalakulása, majd bomlása, a bomlástermékeknek a talaj ásványi anyagával való keveredése és kapcsolódása. A humuszosodást befolyásoló tényezők: a talajra és a talajba jutó szervesanyag mennyisége, minősége és eloszlása, a szervesanyag bomlásának és átalakulásnak feltételei, valamint a humuszanyagok keveredése és kötődése a talaj ásványi anyagával. A talajra és a talajba jutó szervesanyag mennyisége a rajta élő növénytársulással kölcsönhatásban alakul ki. A felszínre illetve a talajba jutó és ott elbomló szervesanyag nemcsak mennyiségében különbözik a földrajzi övezetekben, hanem minőségében is. További különbséget jelent a szervesanyag talajtulajdonságokra gyakorolt hatásában az, hogy ezek az anyagok milyen kötésben vannak jelen a talajban. A humuszanyagok sorsa és jellegzetessége a talajlakó állatok keverő hatásának következménye. Ettől függ, hogy milyen mély és intenzív keveredés történik a talaj szerves és ásványi része között. A humuszosodásnak is fontos feltétele a rendelkezésre álló idő. Ahhoz, hogy kialakuljon az adott talajra és termőhelyre jellemző egyensúlyi humusz mennyiség és minőség hosszú időre, esetenként több száz, vagy ezer évre van szükség.
Kilúgzás
A mállás folyamán a bomlástermékek egy része újra egyesül és új ásványt alkotva a talajban marad, míg más részük oldhatóvá válik és kimosódik a talajszelvényből. A kilúgzás, vagyis a vízben oldódó anyagok kimosódása a talajszelvényből, tulajdonképpen a mállás velejárója. A kilúgzás előfeltétele a lefelé áramló talajoldat, valamint az oldható anyagok jelenléte, vagy keletkezése. A kilúgzás tehát függ a csapadék mennyiségétől, és a párolgás mértékétől, mivel e kettő szabja meg a talajban lefelé irányuló nedvesség mozgás intenzitását. Függ továbbá a talajoldat kémhatásától és a talajon élő növényzet vízfelhasználásától. A kilúgzás eredménye a felső talajszinteknek elsősorban kalciumkarbonátban és az annál jobban oldható anyagokban való elszegényedése.
Agyagosodás
Az agyagosodás során felgyorsul az elsődleges szilikát ásványok átalakulása és bomlása, és másodlagos ásványok képződnek. Ennek hatására a talajszelvényben több az agyag, mint a talajképző kőzetben, mert a másodlagos ásványok nagy része az agyag frakcióba tartozik mérete alapján. A kilúgzás lényegesen felgyorsítja az agyagosodás folyamatát, mert a karbonátmentes szintek kémhatása savassá válik, ezért a kilúgzást az agyagosodás előfutárjának tekinthetjük.
Agyagbemosódás
Az agyagbemosódás folyamatában a felső talajszintek, vagyis az A és E szintek agyagtartalma lényeges változás nélkül levándorol az alatta fekvő, vagyis a B szintbe. Az A és E szintekből elmozdult agyag a B szintben halmozódik fel, kitöltve annak pórusait, bevonva a talaj szerkezeti elemeinek felületét. A folyamat helyszíni felismerését segíti az A és E, valamint B szintek agyag tartalmában észlelhető különbség, valamint a szerkezeti elemek felületén fellépő agyaghártya. Segíti továbbá a folyamat helyszíni felismerését az E szint világos, fakó színe, míg a B szint sötétebb, barnás, vagy vöröses barna árnyalatú. Pontosabb meghatározását segítik a laboratóriumi vizsgálatok. Az agyag vándorlása nemcsak a savanyú talajokban, hanem lúgos közegben, vagyis a szikes talajokban is felléphet.
Podzolosodás
A agyag szétesés illetve podzolosodás során nagyon savanyú alom anyag felől folyamatosan érkeznek a savas szervesanyagok, és ezek az A szintben egy kolloidszegény talajanyagra hatnak. Hatásuk már nemcsak a kolloidok diszpergálásában és peptizálásában jelenik meg, hanem megtámadva az agyagásványokat, azok alkotóelemeikre való szétesését váltják ki. A szétesés termékei közül a kovasav nagy része helyben marad, míg a vas és az alumínium ionos, vagy komplex kötésben levándorol a felhalmozódási szintbe, a B szintbe. Ott kicsapódnak a vas-, valamint alumínium oxidhidrátok és amorf, vagy gyengén kristályos formában kiválnak és felhalmozódnak. A podzolosodás folyamata felismerhető a helyszíni vizsgálatok alapján az erős textúrdifferenciálódás (az E és a B-szint agyagtartalmában mutatkozó nagy különbség), az E szint piszkosfehér színe, a B szint vöröses barna, vagy barnás fekete színe segítségével.
Szologyosodás
Az agyagásványok szétesése nemcsak savas közegben mehet végbe, hanem lúgosban is. Ebben az esetben a szikesek felszínén és az E szintben is frissen kicsapódott kovasav mutatható ki. A lúgos közegben végbemenő szétesését szologyosodásnak nevezzük.
Kovárványosodás
A kovárványosodás a homokon kialakult talajok jellemző folyamata. Lényege, hogy a homokban, a lefelé mozgó talajoldatokból kicsapódó anyagok nem összefüggő felhalmozódási szintet hoznak létre, hanem egymás alatt különböző távolságban ismétlődő rétegeket. A folyamat feltétele a talajoldatok gyors diffúziója, amit a homok szemcseösszetétel biztosít, a gyengén, vagy erősebben savanyú közeg és az oxidatív viszonyok. Az ismétlődő kovárvány csíkok egymástól való távolsága és a csíkok vastagsága a mozgó talajoldatok töménységétől és a diffúzió sebességétől, valamint a homok esetleges eredeti rétegzettségétől függ. Mind a csíkok vastagsága, mind az egyes csíkok távolsága néhány cm-től 15-20 cm-ig terjedhet.
Glejesedés
A glejesedés a levegőtlenség következményeként fellépő redukció hatására lép fel. Szemmel láthatóvá a vas vegyértékváltása válik, de ezzel együtt mind a szervetlen, mind a szerves anyagok redukciója lejátszódik a talajban. Azokkal azonban nem jár olymértékű színváltozás. A glejesedés elindulhat a talajvíz felől és a felszíni vízborítás irányából egyaránt, sőt bekövetkezhet a talajszelvényben kialakult tömődött és vízzáró felhalmozódási szintek felett is. A redukciót jelző kékes-szürkés glej szinteket, az időleges oxidáció hatására rozsdás szint is kíséri.
Szikesedés
A folyamat általában olyan területeken zajlik, ahol a felszínhez közel van a talajvíz és a párolgás mértéke meghaladja a csapadékét. A talaj oldható sótartalma a felszín közelében megnövekszik. A sófelhalmozódás hatására a talajkolloidok felületén kötött kationok között a nátriumionok mennyisége és aránya megnő. Ennek következtében kedvezőtlen talajfizikai és kémiai tulajdonságok, valamint rossz vízáteresztés alakul ki.
Láposodás
A láposodás a talajképződési folyamatok speciális esete, amikor a talajképződés az állandó, vagy az év nagy részében fennálló vízborítás alatt játszódik le. A víz alatt a vizi növényzet maradványai kizárólag levegőtlen körülmények között bomlanak le és halmozódnak fel. Ebből következik, hogy a bomlástermékek alapvetően különböznek a szárazföldi bomlásterméktől, a humusztól.
