S=f (cl,o,r,p,t)
Talajképző kőzet
A talajképződés nyersanyagát a kőzet szolgáltatja. Ennek fizikai tulajdonságai és kémiai, ásványtani összetétele nagymértékben befolyásolja a rajta kialakult talaj tulajdonságait.
A kőzet fizikai tulajdonságai – tömör vagy laza volta-, szemcsézettsége befolyásolják az élővilág megtelepedésének feltételeit és a fizikai aprózódás intenzitását.
A kőzet ásványi összetétele egyrészt a mállását szabja meg, másrészt azoknak az anyagoknak a skáláját és mennyiségét, melyek mállás folyamán felszabadulnak és átcsoportosulva a talaj jellemző és értékes alkotóelemeivé válnak.
Éghajlati tényezők
A talajképződés tekintetében jelentősek a hőmérséklet-, a csapadék- és a szélviszonyok és ezek dinamikája.
A hőmérsékleti viszonyok azt jelzik, hogy a felszínre mennyi energia érkezik, és ez milyen mértékben és milyen hosszú időn át segíti a talajban lejátszódó fizikai és kémiai folyamatok kialakulását, valamint sebességét. Egyben megszabják azt is, hogy a talajon milyen növények élhetnek és a növények által termelt szerves anyag milyen ütemben bomlik el .
A csapadékviszonyok a felszínre érkező víz mennyiségét és formáját szabják meg, valamint a párolgással együtt a talaj vízháztartását befolyásolják. A nedvesség mennyisége, az átnedvesedés tartama, valamint a hőmérséklettel való kapcsolata szabják meg a mállási folyamatok irányát és intenzitását, de ugyanezek a tényezők irányítják a talajon élő növénytakaró és a talajban tevékenykedő mikroszervezetek életét és a talajszintek közötti anyagvándorlás uralkodó irányait is.
A szélviszonyok közvetett hatásuk – a párolgás és a párologtatás fokozása – útján befolyásolják a talajképződést, de hatással vannak közvetlenül is, éspedig a defláció, a szél által előidézett talajpusztulás útján.
Biológiai tényezők
Mindazon hatások ide sorolhatók, amelyek a talajon és a talajban élőlények tevékenysége következtében jutnak érvényre, akár közvetlenül, akár közvetve – a termelt anyagok által – fejtik ki hatásukat, módosítják és alakítják a talaj anyagát.
A talajképződés megindulásakor, amikor a talajképző kőzet kedvező körülmények közé kerülve alkalmassá válik az első élőlények megtelepedésére és így a mállás, valamint a talajképződés egyidejű kezdetére, megindul a biológiai hatások hosszú láncolata, mely a talajban mindaddig fennáll, míg egyáltalán talajról beszélhetünk. A talaj életét szabályozó biológiai folyamatok során nem választhatjuk külön az egyes részek szerepét az egész hatásától, az egyes élőlények szerepét a társulások befolyásától.
Az egyes növény- és állatfajok sem külön-külön fejtik ki hatásukat, hanem egymás létének előfeltételei, egymás tevékenységének folytatói. A magasabb rendű zöld növények a szervesanyag-szintézis segítségével felépítik testüket és a talaj értékes anyagait dúsítják fel abban, a talaj apró szervezetei pedig az így előállott szerves anyag elbontását végzik. Ugyanakkor azonban a zöld növények táplálkozása nem képzelhető el a baktériumok és a talajlakó mikroszkopikus gombák előkészítő tevékenysége nélkül. Az állatvilág szerepe sem korlátozható csak az egyszerű elbontásra, mert eközben is új, a talajképződés szempontjából értékes anyagok képződnek. Ezek a részfolyamatok tehát láncszerűen egymásba kapcsolódnak, s a szerves anyag felépülésének és elbontásának egyes szakaszait jelentő láncszemek alkotják a biológiai láncokat, melyeknek ma sajnos csak egyes részeit ismerjük. Ezek dinamikus egyensúlya szabja meg azokat a folyamatokat, amelyek hatásának összességét a talaj biológiai aktivitásának nevezzük.
A talajok kora
Mivel a talajképződés folyamán fizikai és kémiai folyamatok játszódnak le, amelyek kifejlődéséhez idő szükséges, természetes, hogy az idősebb talajokban ezek hatása kifejezettebb, összetettebb, mert új folyamatok fellépésére is lehetőséget adnak. A viszonylag fiatal felszínek talajai ugyanakkor kevesebb folyamat jeleit hordozzák magukon és ezek kifejlődése sem éri el az előbbiek erősségét.
Az abszolút korban fennálló különbség azonban nemcsak a Föld övezetei közt mutatható ki, hanem egy szűkebb térség tagjai között is. Egy övezeten, sőt tájon belül is előfordulhatnak idősebb és fiatalabb talajképződmények, mint például az erózió hatására megfiatalodott felszíneken, melyek között a fennálló különbséget csak az abszolút koruk figyelembevételével magyarázhatjuk és érthetjük meg.
Ennek következménye, hogy ugyanazon abszolút korú talajok közt fejlődési állapotuk tekintetében különbség mutatkozik, amit úgy fejezünk ki, hogy más a talajok relatív kora.
Az emberi tevékenység
A talajképző tényezők tárgyalásakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberi tevékenységnek a talajra gyakorolt hatását sem, amely tudatosan vagy anélkül módosítja vagy megváltoztatja a talajképződésben részt vevő tényezők hatását.
Az emberiség története folyamán minden emberi tevékenység többé-kevésbé megváltoztatta a környezetet. Ez a változtatás általában annál nagyobb, minél fejlettebb a társadalom, amelyben az adott emberek élnek.
Az emberi tevékenység tehát módosítja a talajképződésben érvényesülő természeti tényezők hatását. A tudatosan és helyesen alkalmazott beavatkozás a talajképződési tényezők hatását a termékenység növelése és állandósulása irányában változtathatja meg, a hibás gazdálkodás viszont csökkentheti a termékenységet, sőt tönkreteheti a talajt. E megváltozott talajképződési folyamatokat a jelenkori talajképződési folyamatok fogalomkörébe soroljuk.
Az ismertetett talajképződési tényezők hatása azonban nem egyirányú és nem időben változatlan, mert a megváltozott talaj visszahat a képződési tényezőkre, amelyek hatása ezzel megújul, erősödik. Így az erózió megváltoztatja a domborzatot, ami viszont felgyorsíthatja vagy lelassíthatja a további eróziót. A sötétebb színű talaj gyorsabban melegszik fel nappal, míg éjjel erősebben sugároz ki és hűl le. Ezért a sötétebb talaj szélsőségesebb mikroklímát idéz elő, ami viszont a humuszosodás feltételét változtatja meg, mert fokozatosan olyan növénytakaró alakul ki, amelyik jobban tűri a szélsőségeket. Ennek szervesanyag termelő képessége kisebb, de ugyanakkor a szervesanyag földfeletti része évente kétszer hal el, a nyári szárazság idején és a téli fagy alkalmával. Hasonló visszacsatolás érvényesül a talaj savanyodásában. Az erdei alom savanyú anyagot termel elbomlása folyamán, ami a talajt elsavanyítja. De a savanyú talajon már csak olyan növénytársulás marad fenn, amely tűri a savasságot. Ezzel egyidejűleg a talajra jutó alom is mind savanyúbb lesz. Így a növekvő talajsavanyúság és a mind jobb savanyúságtűrő növényállomány egymás hatását fokozza.
